Utánpótlás csapatok mérkőztek meg a hétvégén

2020.11.13 14:32
Az FSC kézilabda lány U11-es csapat hazai pályán játszott kettő mérkőzést a Vámosgyörk és a Salgótarján ellen november 8-án.
 
Gyöngy Márió edző értékelése:
 
- Mindkettő mérkőzésen nagyon sok labdát szereztünk és ezekből lőttük góljaink nagy részét. Minden lánynak sikerült gólt szerezni. Örülök, hogy a nyáron felkerült 2011-es születésű lányok egyre jobban beilleszkednek a csapatba. Perge Pannának jobbulást kívánunk és mielőbb várjuk vissza közénk.
 
Kavics FSC- TFSE Vámosgyörk 22:2
Kavics FSC- Madách DSE 40:0
 
Az U13-as fiúk Kaincbarcikára utaztak, ahol a Gyöngyösi KK és az Alsózsolca csapatával mérkőztek meg.
 
Gyöngy Márió edző értékelése:
- Alsózsolca ellen az előző fordulóban 1 gólos vereséget szenvedtünk, ezért szerettünk volna visszavágni az ellenfélnek. Az első félidőben nem sikerült  beálló elleni védekezés és támadásban is többet hibáztunk. A második félidőben az összeállt védekezésünk mellé jó kapusteljesítmény társult, támadásban pedig feljavult egyéni teljesítményeknek köszönhetően sikerült megszerezni a győzelmet.
Gyöngyös ellen az első félidőben még szoros volt a mérkőzés, de ekkor is már az ellenfél vezetett mindig egy-két góllal. A második félidőben elfáradtunk, betegségek miatt kevesen is voltunk, de ezek ellenére  is megérdemelten nyert a jobbik csapat. 
 
Karaván Fsc- AKSC-BOKA 24:20
Karaván Fsc-Gyöngyösi KK 19:27