Újabb szoros győzelem a megyei asztalitenisz bajnokságban

2021.11.18 11:08

A Hatvani Lokomotív SE I. elleni sikert követően újabb rangadó várt a füzesabonyiakra: ezúttal hazai pályán, a városi sportcsarnokban fogadták a Pegazus Andornaktálya SE II. csapatát. Az ellenfél keretében több korábbi NB III-as játékos is asztalhoz állt, ezért izgalmas találkozóra volt kilátás, amit a végeredmény is hűen tükrözött.

Az előző két összecsapáson a párosaink nem voltak eredményesek, szerencsére ezen sikerült változtatni: a Hidvégi Viktor és Petővári Attila kettőse győzött, ellensúlyozva az ifj. Molnár Zoltán és Sztakó István alkotta duó vereségét (1:1).

Az első egyéni kör hihetetlenül balszerencsésen kezdődött: Petővári Attila és Sztakó István is a legminimálisabb különbséggel kapott ki (Sztakónak ráadásul jönéhány mérkőzéslabdája is volt), majd Tóth Szilárdnak sem jött ki a lépés, ezáltal Hidvégi Viktor győzelme kulcsfontosságú volt a remények megmaradásához (2:4).

A második kör már sokkal jobban alakult: Hidvégi Viktor mellett Petővári Attila és Tóth Szilárd is felülmúlta ellenfelét, ezzel sikerült egalizálni az állást (5:5).

A harmadik egyéni körben Petővári Attila vereségét követően Sztakó István hatalmas csatában, mérkőzéslabdákat hárítva győzött, s miután Hidvégi Viktor is folytatta jó sorozatát, továbbra is döntetlen állt az eredményjelzőn (7:7).

A negyedik kör remekül indult, hiszen Petővári Attila és Sztakó István is simán nyert, majd minden tekintet a Tóth Szilárd helyére beálló ifj. Molnár Zoltánra szegeződött, aki remek játékkal győzött, bebiztosítva a hazai sikert, amelybe így még az is belefért, hogy Hidvégi Viktor döntő játszmában kikapott az ellenfél legerősebb játékosától.

Az újabb három ponttal a Füzesabony változatlanul őrzi a helyét a dobogón, legközelebb a Pétervására otthonában lesz lehetőség tovább növelni a pontok számát.

Füzesabonyi SC - Pegazus Andornaktálya SE II. 10:8

Győztek: Hidvégi Viktor 3, Petővári Attila 2, Sztakó István 2, ifj. Molnár Zoltán 1(/1), Tóth Szilárd 1(/3), Hidvégi Viktor-Petővári Attila 1 és ifj. Molnár Zoltán-Sztakó István 0