Terítéken az FSC kézilabdacsapatai

2020.01.16 09:05

 

Bár jelenleg szünet van az NB II-es kézilabda bajnokságokban, de a felkészülés idején sem unatkoznak az FSC kézilabdázói és trénerei. Bánik Roland a férfi csapat edzője és Tamás Tamás a női együttes vezetője értékeli az őszi szezont és a folytatást a heol.hu-nak.

– A Kisvárda elleni nyitómérkőzésen egygólos vereséget szenvedtünk, de túlzás nélkül állíthatom, hogy legalább húsz ziccert hagytunk ki – emlékeztetett a füzesabonyiak edzője, Bánik Roland. – Ezt követően ugyan legyőztük otthon a Nyírbátort, ám a harmadik fordulóban jött az újabb pofon: hétgólos különbséggel maradtunk alul a Nádudvar vendégeként. Ez utóbbi mérkőzés aztán sorsfordítónak is bizonyult. A találkozót követően mindannyian átértékeltük az addig történteket, s új lendületet véve ezt követően öt mérkőzést nyertünk zsinórban. A szűkös keret ellenére helytálltunk, de azért mindent mérlegre téve, nem lehetek maradéktalanul elégedett.

A tavaszra kitűzött célokat illetően a szakember az alábbi gondolatokat fogalmazta meg:

– Mindent megteszünk azért, hogy fellépjünk a dobogóra, de akkor sem dőlünk a kardunkba, ha ez nem sikerül – jelentette ki a tréner. – A negyedik pozíció nem áll távol a realitástól, de sportemberekről lévén szó, mindig feljebb vágyunk. A munkát már elkezdtük, az öthetes felkészülés során igyekszünk élesíteni a csapatot. Bár szükségszerű lenne, új játékos szerződtetése már csak azért sem egyszerű feladat, mert a térségben egyre nagyobb a kereslet a minőségi kézilabdázók iránt.

Bánik Rolandnak néhány hétig a saját maga helyettesítéséről is gondoskodni kell, az utolsó idegenbeli mérkőzés ugyanis a mai napig érdekes témát szolgáltat a sportág berkein belül.

– Kazincbarcikán már csak másodpercek voltak hátra a 26–24-es eredménnyel zárult mérkőzésből, amikor emelkedett hangon szóltam a játékvezetőkhöz, amit a sípmesterek személyes sértésnek vettek – idézte fel a Borsodban történteket Bánik. – Előbb piros, majd kék lapot kaptam, a fegyelmi bizottság döntése értelmében pedig február 29-ig szóló eltiltással sújtottak. Emlékeim szerint példa nélküli az ilyen mértékű szankció, miközben fellebbezésre sem adtak lehetőséget. Emiatt három bajnoki mérkőzésen nem ülhetek a kispadon.

Fotó: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

A címvédő Füzesabony a 2018/2019-es szezonban 18 mérkőzésen mindössze két vereséget szenvedett, míg a magunk mögött hagyott őszi szezont tizenegy találkozót követően négy vereséggel zárta.

– A bajnoki cím nem járt osztályváltással, ezek után pedig jóval nehezebb feladat motiválni a csapatot – emlékeztetett a füzesabonyiak edzője, Tamás Tamás. – Érezhetően sokaknál adódtak fontosabb feladatok, mint a kézilabda, s ez szinte az egész őszre kihatott. Amikor már érezték a lányok, hogy a teljesítmény nem méltó a bajnokcsapathoz, s a fiaskók egyre kínosabbak, akkor mutatták meg valódi tudásukat. Az utolsó, Mátészalka elleni mérkőzésen ebből kaptak ízelítőt a drukkerek.

A vezetőség által célként kitűzött dobogós helyezés egyelőre távolinak tűnik, de nem elérhetetlen a küldetés.
– Némiképp átalakul a keret, Kránitz Andrea, Tóth Brigitta és Papp Dóra nem velünk kezdte a felkészülést, ugyanakkor a Hajdúnánásról visszatérő Nagy Nikolett és a Vácról érkező Czakó Gréta új játékosként csatlakozik hozzánk – folytatta Tamás. – Tavasszal szeretnék a fiataloknak több játéklehetőséget adni, s velük javítani a helyezésen.

Fotó: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

Fotó: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap