Szivacskézilabda torna - Juhász '99 Füzesabonyi SC U7 - U8

2017.06.12 12:30

Vasárnap Túrkevén vett részt szivacskézilabda tornán a Juhász 99 Fsc fiú utánpótlás csapatai ahol két korosztályban (U7 ,U8) mérettették meg magukat.

Gyöngy Márió:
Az U7-es csapatunk három mérkőzést játszott.Kétszer játszottunk Túrkeve csapata ellen, egyszer pedig Szolnok együttesével mérkőztünk meg.
A gyerekek  nagyon sok szép megoldást bemutatva végül mind a három mérkőzést meg nyerték és tornagyőzelmet arattak.
Az U8-as csapatunk első mérkőzésen egy gólos vereséget szenvedett a Túrkeve csapata ellen.Második mérkőzésen döntetlen játszott Szolnok csapatával.Harmadik és negyedik mérkőzésen a Kunszentmárton és Mezőtúr csapata ellen fölényes győzelmet aratott és végül az öt csapatos tornán harmadik helyen végzett.
Kicsit nagyobb odafigyeléssel fényesebb érmet is szerezhetünk volna de gyerekek igy is minden dicséretet meg érdemelnek.
Ezzel a tornával nekünk is véget ért szezonunk.Ebben a évben sokat fejlődtek a gyerekek,egyre több mérkőzésen vettünk részt ami fejlődésük szempontjából rendkivül fontos.
Ezekben az eredményekben nagy szerepe van a szülőknek is akik mindig szép számmal kísérnek el minket mérkőzésekre ahol nagy szurkolással segítik a csapatott.
Köszönjük nekik egész éves segítséget és biztatást.
 
U7
Juhász 99 Fsc - Túrkeve I. 19:5
Juhász 99 Fsc - Szolnok  15:13
Juhász 99 Fsc - Túrkeve II. 15:6

U8
Juhász 99 Fsc - Túrkeve 9:10
Juhász 99 Fsc - Szolnok 13:13
Juhász 99 Fsc - Kunszentmárton 33:3
Juhász 99 Fsc - Mezőtúr 18: 3