Magabiztos győzelem Gyöngyösön

2022.02.04 11:22


A Heves megyei asztalitenisz csapatbajnokság kilencedik fordulójában a tabella alsó régiójában helyet foglaló Mátra SE fogadta a dobogóra aspiráló füzesabonyiakat, ezért a papírforma alapján vendégsikerre lehetett számítani.

A páros mérkőzéseken ezúttal az ifj. Molnár Zoltán-Tóth Szilárd, illetve a Petővári Attila-Sztakó István felállással próbálkoztak meg a látogatók, s ez az elképzelés jó döntésnek bizonyult, hiszen mindkét duó győztesen hagyta el az asztalt (2:0).

Az első egyéni kör Tóth Szilárd vereségével indult, majd ifj. Molnár Zoltán nagy küzdelemben nyert. Ezt követően Petővári Attila és Sztakó István jóvoltából tovább nőtt az előny (5:1).

A második egyéni körben is hasonlóan alakult a forgatókönyv: ezúttal ifj. Molnár Zoltán szenvedett vereséget a hazaiak legjobbjától, majd Petővári Attila, Sztakó István és Tóth Szilárd győzött, elérhető közelségbe hozva a három bajnoki pont megszerzését (8:2).

A harmadik egyéni kör elején Petővári Attila és Sztakó István vesztesen hagyta el az asztalt, de mielőtt a gyöngyösiek jobban felzárkózhattak volna, ifj. Molnár Zoltán és Tóth Szilárd lezárták az érdemi kérdést (10:4).

A negyedik egyéni körben ifj. Molnár Zoltán és Petővári Attila sikerének köszönhetően maradt a különbség, így végül 12:6 arányú győzelemmel utazhattak haza a füzesabonyiak.

Mátra SE - Füzesabonyi SC 6:12
Győztek: ifj. Molnár Zoltán 3, Petővári Attila 3, Sztakó István 2, Tóth Szilárd 2, ifj. Molnár Zoltán-Tóth Szilárd 1 és Petővári Attila-Sztakó István 1