Kézilabda öröm: arany a nőknek, ezüst a férfiaknak (galéria)

2021.05.22 20:58

Tétmérkőzéssel zárult az FSC férfi kézilabdacsapata számára a bajnokság utolsó fordulója. A Fehérgyarmat VSE csapatát fogadták szombat délután a sportcsarnokban. A tabella állása alapján amennyiben nyernek, két helyet ugorva ezüstérmesek; ha nem, maradnak a negyedik helyen.  Mindkét csapat idegesen kezdte a meccset, de  az FSC-nek sikerült már a félidő elején megszereznie a vezetést, amit nem is engedtek ki a kezükből. A játékrész hajrájában rákapcsoltak a nyírségiek, viszont így sem tudták jelentősen csökkenteniük a lemaradásukat. A félidő lefújásakor 21-11- et mutatott az eredményjelző. 

 

A szünetben a bajnoki címet szerzett női csapatot köszöntötték. A játékosoknak gratuláltak klub vezetői majd a serleget Nagy Csaba az FSC elnöke adta át Lányi Gabriella csapatkapitánynak.

A pályára visszaérkező férfiak nagy elánnal  vetették  bele magukat a küzdelembe a vendégek 10 gólos hátrányból sem adták fel a meccset.  A nagy hajtásnak az lett a vége, hogy egyre inkább elfáradtak a játékosok. A végjáték előtt újra 10 gólos különbséggel vezettek a hazaiak. Az egyre önfeledtebben játszó FSC örömkézivel búcsúzott a szezontól a  34- 24 nyerve meg a találkozót. Sikerült a bravúr, meglett az ezüstérem. Együtt örültek egymásnak a női és férfi játékosok.

Gratulálunk a kézilabda szakosztálynak!